A.M.O.R.C. – Az Élet Egyeteme
Ha úgy döntesz, hogy csatlakozol, felvételed esetén a világon ma létező egyik legrégibb olyan mozgalom tagjává válsz, amely az emberiség felemelkedéséért fáradozik. A Rózsakeresztes Rend, A.M.O.R.C. misztikus és „hétköznapi” filozófiával foglalkozó programja a tudat kibővülését szeretné elősegíteni, ami végül elvezet az élet valódi és maradandó értékeinek felismeréséhez. Szervezetünk, annyiban hasonlítható egy egyetemhez, hogy a tanulmányok különböző témákkal foglalkoznak, a tananyag egyes részei egymásra épülnek, és a tudás különböző fokozatai érhetők el. Az A.M.O.R.C. elismeri és fejleszti az emberi természet mind spirituális, mind fizikai aspektusát. Ily módon válik valóban az “élet egyetemévé”, hiszen maga az élet is duális természetű, ám tökéletes harmónia uralkodik benne a spirituális és a materiális vonatkozásait illetően.

A Rózsakeresztes tanítások
A Rózsakeresztes Rend tanításai átfogó elvont és gyakorlati ismereteket kínálnak az ókori misztériumoktól a modern tudomány hasznos eredményeiig, támogatva a testet és a lelket egy nehezen meghatározható, mély transzformáció, a megvilágosodás felé vezető úton. A tanulmányok a tudomány, a misztika, a filozófia és a metafizika harmonikus összekapcsolása révén adnak bepillantást az emberi tudás forrásaiba. Mindazok az ideák, amelyeket a havonta kézhez kapott leckék az un. Monográfiák tartalmaznak, igen alkalmasak az elmélkedésre és a saját, önálló gondolkodás kialakítására. Mint egy hermetista mondta egykoron: “Gondolj ki mindent a magad számára, s nem lesz, mi félrevezessen.” A Monográfiák mintegy intellektuális keretet adnak a tananyagban foglalt kísérletekhez és gyakorlatokhoz, melyek fokozatosan fejlesztik a lelki és szellemi éberséget.
A tanulmányok menete
A misztikus fejlődés különböző fokozatok elérése során, spirál-formában bontakozik ki. A spirálvonal a középponttól kifelé haladva, minden következő fordulaton, azaz minden új fokozaton tágabb, átfogóbb kört ír le. Egy-egy ilyen kör képviseli azt a valóságot, amelyben éppen tartózkodunk. Minél “nagyobb a körünk”, azaz minél tágabb a valóságunk, annál szabadabbak vagyunk, annál több valódi választási lehetőség adódik az életünkben.
Az ókorban, ha valaki tanulmányozni kívánta a nagy misztériumokat, el kellett jutnia egy Tempelbe és bebocsátást kellett kérnie. Ha befogadták, kezdő tanítványként neofitának nevezték, aki beléphetett az Átriumba, a Tempel előcsarnokába. Az Átriumban előzetes képzés folyt, mielőtt a jelölt bebocsátást nyert magába a Tempelbe, ahol már magasabb tanításokban részesült.
A Rózsakeresztes tanulmányok két fokozata a Neofita Fokozat és a Tempel Fokozat, melyeken belül további szinteket találunk. A felvételt követően a Rend tagjai számára néhány bevezető leckével kezdődnek a tanulmányok. Ezt követi három, úgynevezett Átrium Fokozat, amelyek betekintést nyújtanak a Rózsakeresztes tanítások témáiba és rendszerébe. A harmadik Átrium Fokozatot kilenc Tempel Fokozat követi, melyek mindegyike egy bizonyos témakörrel foglalkozik. Az Ötödik Fokozat az ókori filozófiákkal, a Hatodik a fizikai és a pszichikai test egészségével, a Hetedik az aurával és a pszichikus testtel. Ezek azonban csak kiragadott példák a tárgyalt témák gazdag választékából.
Minden fokozaton lehetőség van kapcsolatba lépni a tanulmányi vezetővel, a Fokozat Mesterrel, aki válaszol a tanulmányok során felvetődő minden olyan kérdésre, melyekre a tanítvány nem találja a választ, és ez esetleg zavart okozna továbbhaladásában.
A legnagyobb mértékben szeretnénk segíteni az egyéni fejlődést, ám a mi lehetőségünk csak az út kijelöléséig terjed. Mindenkinek saját magának kell haladnia a Rózsakeresztes úton, és elvégezni azt a munkát, amely meghozhatja az áhított eredményt. Tanítványok és saját magunk tanárai vagyunk egyszerre. Vizsgákat nem kell tenni, maga az Élet vizsgáztat saját mércéje szerint. Könnyű, rövid utat, “azonnali megvilágosodást” nem kínál ez a rendszer. A kezdetektől a kilencedik Tempel Fokozatig 5-6 év telik el, mely idő alatt alapos önismeretre lehet szert tenni és jelentős fejlődés érhető el. A tanulmányok ezt követően sok éven át folytatódnak, további ismereteket és állandó inspirációt nyújtva a további fejlődéshez.
Felmerülhet a kérdés: Miért kell ehhez ilyen sok idő? Két lényeges pontra kívánunk rámutatni. Először is: bár a tanulmányok több évig tartanak, szinte azonnal örömmel tölt el bennünket az olyan tudás, mely segít egy kicsit jobbá válnunk. Másodszor: bármi legyen is a tanulásunk célja, az alapfokú ismeretek megszerzése is komoly időbe telik, és még több időt vesz igénybe, ha a tökéletességig akarjuk fejleszteni képességeinket. Gondoljunk például a zene- vagy nyelvtanulásra. Miért lenne ez másképp, amikor életünk mesteri módon való irányítását akarjuk megtanulni?
Ahogyan egy gyermek felnőtté válásához, fizikai, értelmi fejlődéséhez is hosszú évek kellenek, hasonlóképpen van ez a belső fejlődésünk esetén is. A természet törvényeitől nem tekinthetünk el ebben a vonatkozásban sem. Semmiképp sem kárba veszett idő az, amit önmagunk megismerésére fordítunk; az eredmények igazolni fogják ezt. Ha rábízzuk magunkat a Rózsakeresztes Rend tanításaira, útmutatásaira, akkor örömmel fogjuk tapasztalni a biztonságos, lépésről lépésre való előrehaladást.
A Monográfiák
Minden fokozat anyaga jól felépített és megszerkesztett oktató füzetek, úgynevezett Monográfiák formájába jut el a tagokhoz. Ezek a Monográfiák képezik az alapját az otthoni tanulásnak. Minden hónapban két Monográfiát küldünk postai vagy elektronikus úton, egyéb tagsági információ és kiegészítő anyagok kíséretében. A Monográfiák 8-10 oldal terjedelemben, könnyen érthető és egyszerű módon mutatják be a különböző témaköröket és gyakorlatokat. Elsajátításukhoz kiemelkedő intellektus vagy felsőfokú végzettség nem szükséges.
Hasznos időtöltés
Rendünk azt javasolja, hogy hetente 1-2 órát foglalkozzunk tanulmányainkkal és a gyakorlatokkal, a következő héten pedig ismételjük át azokat, elmélkedjünk a tanultakon, esetleg többször is végezzük el a gyakorlatokat.
Azért hasznos ez a rendszeresség, mert a leckék nem csupán elméleti tudást képviselnek, hanem egy életmódot. Ha csupán elolvassuk az anyagot anélkül, hogy gyakorolnánk a technikákat, akkor csak az időnket vesztegetjük, mint az, aki elolvas egy könyvet a zongoraművészetről, ám soha nem próbál meg zongorázni.
Ha azonban a tanultakat kipróbáljuk a gyakorlatban, meggyőződünk helyességükről és beépítjük azokat életünkbe, a babonák, üres elméletek és régi félelmeink eltűnnek, átadva helyüket egy újfajta valóságnak, amely már a saját személyes megfigyeléseinkre és tapasztalatainkra épül. Az ilyen személyes tudás egyre inkább lehetővé teszi számunkra azt, hogy „az igazságban éljünk”.
Az otthoni tanulás előnyei
A Rózsakeresztes tanulmányi rendszer páratlan előnye, hogy saját otthonunk meghitt légkörében végezhetjük egyéni „kutatómunkánkat”.
Évszázadokon keresztül a keresőknek hosszú utakat kellett megtenniük Európa, Egyiptom és a Kelet misztériumiskoláiba. Még a XX. század elején is csak a Rózsakeresztes Rend Páholyaiban volt elérhető ez a tudás.
Az otthoni tanulás mai privilégiuma kapcsán csupán egy dolgot kérünk Rendünk tagjaitól: azt, hogy jelöljenek ki egy nyugodt sarkot otthonukban, ahol a tanulmányokra szánt estéken békés légkörben, lehetőleg minden zavaró körülmény kizárásával foglalkozhatnak a heti leckékkel. Ily módon jobban tudnak összpontosítani a tanulmányaikra, és anélkül végezhetik el a gyakorlatokat vagy a nagyon egyszerű rituálékat, hogy ezzel bárkit zavarnának, vagy esetleg őket zavarnának mások.
A rituálék fontossága
Sok ember megriad a „rituálé” szó hallatán, anélkül, hogy tudatában lenne, hogy maga is nap mint nap végez különféle rituálékat. A rituálé szokást jelent. Reggeli teendőink végzése, a munkába menés, ebédünk elfogyasztása például mind rituálé. Hasonlóképpen a Rózsakeresztes tanulmányainknak is rituálévá kell válniuk. Ezért javasoljuk egy meghatározott nap és egy külön hely kiválasztását, illetve egyszerű rituálék elvégzését a tanulás megkezdése előtt.
A rituálék a tudatalattinkhoz szólnak a szimbólumok nyelvén. Figyelmünket a ránk váró feladatra irányítják és olyan feltételeket teremtenek, melyek elősegítik a belső énünkkel való kapcsolatteremtést. Ily módon megtanulunk koncentrálni, és bizonyos önfegyelmet fejlesztünk ki, ami által mentálisan könnyebben sajátítjuk el a leckék anyagát.
További előnyök
Azonkívül, hogy gondolkodásunk egyre tisztábbá válik, a Rózsakeresztes technikák megtanulása számos további előnnyel jár, melyek lehet, hogy nem annyira spirituális jellegűek, ám kétségkívül hasznosak. A személyes inspiráció, a kreativitás, az akaraterő fejlődése, a jobb koncentráló képesség, az emlékezet javulása, a vizualizáció és a meditáció művészetének elsajátítása csak néhány a sok kedvező változásból, amelyeket őszinte Rózsakeresztes tanítványként megtapasztalhatunk.
Szellemi táplálék
Az alábbiakban felsorolunk néhány példát azok közül a témák közül, amelyekkel a Monográfiák foglalkoznak, és amiket a Rózsakeresztes rendszer keretén belül mélységeikben vizsgálhatunk.:
- A test gondozása
- Intuíció és ítélőképesség
- A mentális erő tudatos használata
- Az idő és tér misztériumai
- Az öt érzék
- Az emberi tudatosság
- Belső erőforrásaink helyes használata
- A lélek természete
- Misztikus törvények és princípiumok
- Az anyag misztériuma
- Ősi szimbólumok
- A személyes magnetizmus kialakulása
- A tudat harmonizálása
- A Kelet misztikusainak tanításai
- Az emberi aura természete és vibrációinak hatása
- A reinkarnáció és a karma
- A babonás hiedelmek cáfolata
- Gondolatátvitel
- A Kozmikus Tudat teremtő ereje
- Mindennapi életkörülményeink javításának lehetősége
A.M.O.R.C. – Bölcsesség a modern világban
A Rózsakeresztes Rend, A.M.O.R.C. az emberiség kollektív tudásának – beleértve mind az emberiség ősi tudását, mind pedig a fejlődő, modern tudást – felhasználásával egy egész életre szóló programot fejlesztett ki, amelynek során megtanulhatjuk lényünk minden aspektusának hasznosítását, elérve ezzel lehetőségeink határáig. Ma már tudjuk, hogy az emberek szellemi kapacitásuknak csupán töredékét használják. Képzeljük el, hogy, milyen mértékben növelhetjük meg lehetőségeinket, ha képesek vagyunk rákapcsolódni belső képességeink hatalmas hálózatára! Az ebből eredő előnyök mindennapjainkban is megmutatkoznak, sikert és boldogságot hozva életünkbe.
Fontos azonban feltennünk a kérdést önmagunknak: Mi a siker mércéje számunkra?
A gazdagság, nagyobb ház, gyorsabb kocsi, politikai hatalom, nagyobb társadalmi befolyás? Ezek egyike sem kárpótolhat a fejletlen tudatosságért. A misztika legegyszerűbb és legszerényebb tanítványa, aki megtapasztalta a Kozmikus Tudatosságot, sokkal gazdagabbnak mondhatja magát, mint az az ember, aki csupán anyagi javakat halmozott fel.
Őszintén reméljük, hogy ezzel az ismertetővel sikerült némileg megvilágítanuk a misztika lényegét és a Rózsakeresztes Rend céljait. Az elmúlt évszázadok során sok mindent félreértelmeztek a Rózsakeresztes Renddel kapcsolatban és sok hibás feltevés alakult ki működéséről az emberek tudatlansága és babonás félelmei következtében.
A tudás fénye mindig szembetalálja magát a sötétség támadásaival, ám határozottsággal és bátor kitartással a fény növelhető, a tudás terjesztése pedig a világosság egyre magasabb szintjeire emeli az emberek tudatszintjét.